
Idén a vezetői hétvégét Gränichenben tartottuk, ahol érkezés után neki is álltunk az alvóhely felállításának: 10 bátor cserkész merészelt bivakozni a nagy réten, ahol még aznap megtartottuk a tábor első zászlófelvonását. Berendezkedve, zászlóval felvonva és lelkes vezetőléttünkkel nekikezdtünk a fontosabb dolgoknak.
A hétvége fő témái az elkövetkező év előkészületei, a cserkész-etikai irányelvek átbeszélése és számos fontos megbeszélés voltak. A programok célja az volt, hogy közösen tervezzük meg, milyen irányba szeretnénk fejleszteni a csapatot, mik a prioritások, és hogyan tudjuk vezetőként a legtöbbet nyújtani a ránk bízott gyerekeknek.
Szerencsére nem csak zárt ajtók mögött ültünk, hanem kihasználtuk a szép időt is. A természet közelsége ideális környezetet biztosított az aktív és élményalapú tanuláshoz. Részt vettünk egy gyakorlatias elsősegély-továbbképzésen, amely nemcsak az elméleti tudást frissítette, hanem lehetőséget adott arra is, hogy gyakorlati helyzetekben próbáljuk ki magunkat.
A hétvége során több csapatépítő gyakorlatot is beiktattunk, amelyek megerősítették az egymás közötti bizalmat és javították a közös munkát. Ezek a foglalkozások nemcsak szórakoztatóak voltak, hanem arra is alkalmat adtak, hogy jobban megismerjük egymás erősségeit és fejlesztendő területeit.
Hogy ne csak lazulás legyen, az napjainkat tervezéssel töltöttük: programötletek, logisztikai kihívások, nevelési célok és a jövő év eseménynaptárának vázlata is terítékre került. Jó volt látni, mennyi elhivatottság és kreatív energia van a csapatban.
A vezetői hétvége nemcsak munka, hanem közösségi élmény is volt: közös főzések, nevetések, tábortűz melletti beszélgetések tették teljessé a programot. Feltöltődve, új ötletekkel és megerősített csapatszellemmel tértünk haza. Készen arra, hogy mindezt a lendületet továbbvigyük a cserkészév során.
Thalmeiner Zsolt/Merlin, őv (78.)
Több kép itt található: Galéria – Körzeti Vezetői hétvége 2025